Ezen a héten egy fontos lépést tettem előre: visszaiktattam a teljes testes edzéseket az életembe. Ezen a nyáron (vagyis néhány hónappal ezelőtt) egy sérülés miatt az edzés háttérbe szorult az életemben, ami nagyon frusztrált, de érdekes önismereti út is volt egyben. A láb terhelését a minimálisra kellett csökkenteni, ami nagyjából gyógytorna gyakorlatokat jelentett, és ez meglehetősen próbára tette a türelmem. De meghozta a gyümölcsét! Mert most újra elkezdtem terhelni a comb- és farizmokat, igaz még csak óvatosan.

Először is: mióta a fitnesz az életem része, mindig újra és újra rácsodálkozom, hogy mennyi mindent kaptam már a mozgástól:

• csinosabb testet, büszkeséget
• ruganyosságot, energiát
• erős és szívós vagyok
• jobban tudok fókuszálni
• az edzés mindig én-idő is
• szebb a bőröm
• optimalizálódott az étvágyam
• új utakat, ismerősöket találtam és mindig felfedezek valami újat magamban...

Talán nagyon sablonos ez az összefoglaló, ugyanakkor nem véletlen, hogy közel 30 évesen, egyedülálló anyukaként elég jól szuperálok, munkában, otthon, nőként és minden másban. Ha valami tartja bennem a lelket, akkor az a sport, amivel  képes vagyok újra és újra megújulni!! :)

Másodszor is: az kellett, hogy elfogadjam, hogy MOST mire vagyok képes, mi esik jól a testemnek, és ebben a szituációban próbáljak picit többet kihozni magamból.

Másodszor is: felfedeztem, hogy

Az, hogy újra terhelem a lábizmokat sikerélmény, de a legfontosabb, hogy az elmúlt hónapokban megtanultam TÜRELEMMEL bánni a testemmel: ugyanis júliustól szeptemberig néha bele-belecsaptam a nagyobb terhelésbe, ami nem esett valami jól a térdemnek. Szeptembertől mostanáig tehát szépen türelemmel végeztem a lassúbb, súly nélküli gyakorlatokat, amiért nemcsak a térdem volt hálás, de megértettem azt is, hogy néha háttérbe kell tolni az egót, ami sürget, eredményt akar, és fel kell venni azt a ritmust, amit a szervezet diktál. Ez a gyógyulás alapja.

Ez is egy tanulási folyamat, ami türelmet, kitartást, következetességet kíván. Hasonlóképp éreztem a várandósságom alatt, amikor hirtelen azzal szembesültem, hogy mást akarok én (edzésre és fizikai terhelésre értve), és mást a testem! Ezt nagyon nehéz elfogadnia valakinek, aki

abból él, hogy irányítja, kontrollálja a testét, és másoknak is azt tanítja, hogy mindig képesek vagyunk arra, amit el AKARUNK érni. De egy ilyen szituáció mindenképp segít, hogy még jobban megismerjük a szervezetünk, figyeljük a jelzéseket, és elfogadásra is tanít.

Úgyhogy a héten ez történt: újra egy óra mozgás jellemzi a mindennapjaimat (de legalábbis heti 3-5 alkalommal a napjaimat) és ez természetesen feltölt, energizál! :)

A 30 lépéses kis privát "projektemről" itt olvashatsz bővebben!

Blanka